HOME RÓLUNK PROJEKTEK TÁMOGATÓK  GALÉRIA

Ajánlott projektek

Tekerj a Yuppi Camp diabéteszes gyerekeiért!
Yuppi Tábormozgalom Egyesület
171.3 %

Támogatom a projektet




TARGET:
5700ron
Összeg
9766 ron
Csapat:
1
A szükséglet, illetve megoldandó probléma ismertetése

5 olyan család szállásának és étkezésének a biztosítása, ahol diabéteszes gyerek él a Yuppi Camp 2021-ben

A pályázat céljai

A Yuppi Camp keretén belül a gyerekek és fiatalok olyan tevékenységeken vesznek részt, mint például: mászás, lovaglás, evezés,íjászat, kézműves foglalkozás, fotó műhely, színház és bűvészkedés program. Az itt felhalmozott élmények hozzájárulnak az önbizalmuk fejlesztéséhez és érzelmi erőforrásaik megerősítéséhez, melyek alapvetőek a betegség által felállított nehézségek túlszárnyalásában.

A pályázat kedvezményezettjei

A kezelőorvosok által, több mint 20 megyéből összegyűjtött, román és magyar anyanyelvű, 0-17 év közötti diabéteszes gyerekek táboroztatása családtagjaikkal együtt.

Ezen családok a pandémia kezdetétől különösen elszigetelődtek és mindennapjaik megteltek még több félelemmel és szorongással, hisz a COVID-19 súlyos és akár végzetes következményekkel járhat a krónikus betegek esetén. A COVID-19 megelőzési és biztonsági kritériumok mentén dolgozta ki a Yuppi Camp csapata ezen családi táborok programját, azért, hogy ezen családok legalább egy hosszú hétvége erejéig pihenjenek és töltődjenek.  

Futamidő
2021 július 22-25
Tevékenységek naptára

Országszerte olyan családok toborzása a kezelőorvosok közreműködésével, ahol diabéteszes gyerek él.

Az önkéntesstáb toborzása, kiválasztása és képzése, beleértve 2 egészségügyi szakembert

Az élményterápia módszerére felépített 5 tevékenység kidolgozása

A tábor levezetése

A tábor kiértékelése

Eredmények

5 olyan család ingyenes táboroztatása, ahol diabéteszes gyerek él, és a terápiás rekreáció során gyógyító élményekben részesül.

15 önkéntes részt vesz a táborban és hozzájárul a tevékenységek megvalósulásához, ezek egy része egészségügyi szakember (diabetológus és dietetikus)

4 napon át több, mint 20 terápiás rekreációt szolgáló tevékenység valósul meg (mászás, íjászat, evezés, kézműves foglalkozás, fotógráfia műhely)

A pályázat által kifejtett hatás

5 diabétesszel élő, 10-17 év közötti gyerek énképének és önbizalmának erősítése.

Az elszigeteltség és szorongás szintjének csökkentése 5 olyan családban, ahol diabéteszes gyerek él.

A családtagok közötti kapcsolat erősítése, hovatartozás és közösségi érzés növelése.

Költségvetés
5700
A csapat

Nagy Sarolta - koordinátor

Web
http://yuppicamp.ro/






Támogatás

What's in the box? SRL
Támogatás:  Fix összeg  200  lej | 2021. április 27., 12:13
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  300  lej | 2021. április 25., 22:29
Laszlo Ugron
Támogatás:  Fix összeg  506  lej | 2021. április 25., 21:12
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 22., 15:24
Lynx Solutions
Támogatás:  Fix összeg  750  lej | 2021. április 22., 12:28
Mac
Támogatás:  Fix összeg  400  lej | 2021. április 21., 20:14
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 20., 12:35
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  50  lej | 2021. április 20., 05:03
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  50  lej | 2021. április 20., 05:01
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  500  lej | 2021. április 20., 04:55
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  300  lej | 2021. április 20., 04:46
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  50  lej | 2021. április 20., 04:43
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  30  lej | 2021. április 20., 04:28
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  50  lej | 2021. április 20., 04:01
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  200  lej | 2021. április 20., 03:58
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 20., 03:49
Daniel Hanga
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 19., 12:49
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  550  lej | 2021. április 18., 22:14
Balazs Istvan cu Ababi Balazs - charity shift in the Târgul Mureș
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 18., 15:52
Kelemen Katalin
Támogatás:  Fix összeg  150  lej | 2021. április 18., 15:20
B. Boróka
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 17., 11:41
Bear Grylls
Támogatás:  Fix összeg  800  lej | 2021. április 16., 21:39
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 15., 10:02
Bicicliștii:Biciklisek - YUPPI CAMP- Taxe participare
Támogatás:  Fix összeg  950  lej | 2021. április 14., 17:03
Bálint Zoltán
Támogatás: 50lej  | 2021. április 12., 20:28
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 11., 17:39
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. április 10., 09:09
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  400  lej | 2021. április 9., 17:38
Névtelen adományozó
Támogatás: 50lej  | 2021. április 9., 17:14
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  50  lej | 2021. április 9., 05:48
Névtelen adományozó
Támogatás: 50lej  | 2021. április 8., 15:45
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  300  lej | 2021. április 7., 14:37
Balázs István
Támogatás:  Fix összeg  50  lej | 2021. április 1., 20:07
Ionescu Cristian
Támogatás: 50lej  | 2021. március 31., 23:46
Névtelen adományozó
Támogatás:  Fix összeg  1930  lej | 2021. március 28., 20:19
Füzes Attila
Támogatás:  Fix összeg  100  lej | 2021. március 16., 15:38
Critical MassCritical Mass
Academia VeloAcademia Velo
VINTAGEVELOVINTAGEVELO
Biztonságban a kerékpáronBiztonságban a kerékpáron
20 érv a biciklizés mellett20 érv a biciklizés mellett
Skirt Bike MuresSkirt Bike Mures
marosvásárhelyi bicikliparkolómarosvásárhelyi bicikliparkoló
StravaStrava
Szervező
 
Fundația Comunitară Mureș
Partnerek
 
FomCo Imobiliare
Szponzorok
 
Fekete Medve VillaZOO MarosvásárhelyBoósifarmCreactivityOrtoprofilJátszmaID SYSTEMPerla HarghiteiMarenPANTILIMON RIKHÁRD Ügyvédi IrodaEastrideBrutaria EldiShopping CityFarmacia NaturaliaTastyGedeon Richter RomaniaThe Cheesecake HouseZbor de agrementTruetravelAmplusnetDirect MotorMr GiftSportmaniacÜvegcentrumUniprest Instal SRLHirschmannLynx SolutionsLECO IMPEX SRLDECATHLON
Médiapartnerek
 
Román Nemzeti TelevízióNepújságZile și NopțiMarosvásárhelyi RádióPunctulZi de ZiRadio Romania Tg. MuresErdély TVVásárhelyi HírlapErdély FMMarosvásárhelyi TelevízióRádio GaGa